Álom

Az éjjel volt egy álmom. A szobámban voltam, semmi különöset nem csináltam, csak ültem a kanapén, az ölemben dorombolt a cicám és bámultam ki az ablakon.
- Ugye hogy nem lehet ezt megunni? - szólalt meg váratlanul a cicám.

Meglepődve pislogtam rá, még soha nem szólalt meg korábban, azt hittem, hogy akár csak a többi cica, ő sem tud beszélni. Nagyon megörültem ennek a fordulatnak, annyi mindent mondtam már neki, annyi mindent kérdeztem tőle és most mindenre reagálhat, válaszolhat, hát ez csodálatos!
- Nahát, kicsikém, nem is sejtettem, hogy te tudsz beszélni... Miért nem szóltál hozzám korábban?
- Nem volt mit mondanom, csak hallgattalak és szerettelek téged, mert erre volt szükséged.
- És most? Most szükségem van arra, hogy beszélj hozzám?
- Nem, nincs. De nem csak akkor beszélünk, ha a másiknak szüksége van rá, hanem akkor is, ha nekünk van rá szükségünk.
- És mit szeretnél nekem mondani?
- Semmit - ezután letette a fejét az ölembe és egy darabig még dorombolt, azután mély álomba merült. Ültem tovább, mozdulatlanul, nem akartam megzavarni az álmát, finoman simogattam és figyeltem őt. Olyan mélyen szeretem, hogy nincsenek is rá szavak, amikkel leírhatnám, de nem is kellenek. Ő érzi ezt és ez elég, nincs is szükség szavakra. Mi ketten mindig itt vagyunk egymásnak, ha én beteg vagyok, akkor ő el sem mozdul mellőlem, ha ő hajnalban felkelt engem, hogy simogassam, akkor simogatom és ha épp nyugalomra vágyom, akkor ő mit sem törődik vele, addig zaklat míg el nem éri a célját (egy kis simogatás, kaja, alom pucolás). Ha a lábaim elgémberedtek, mert ő az ölemben fekszik, akkor én természetesen meg sem mozdulok, hogy álma békés legyen, a lábam várhat.
Kis idő elteltével felemeli a fejét és szemében még ott csillog az álom.
- Figyelj, kicsikém, elgémberedett a lábam, nem bánod, ha kicsit kinyújtom? - kérdeztem tőle suttogva. Nem válaszolt, csak figyelt engem, majd felkelt és két mancsát a nyakam köré fonva átölelt, akár egy ember. Megnyalintotta az arcomat és kis fejecskéjét befúrta a nyakamhoz. Soha nem csinált még efféle mutatványt, elérzékenyülten ültem, miközben én is átöleltem őt. Nem tudnám megmondani már meddig voltunk így, pár percet csupán vagy órákat?
Hirtelen valami furcsán ismerős dallam lengte be a szobát, de nem törődtem vele, csak öleltem a cicámat. De egyre hangosabb lett, így végül kinyitottam a szememet és meglepődve tapasztaltam, hogy az ágyamban fekszem. Félálomban kotorásztam az éjjeli szekrényen az ébresztőórám után, amit nagy nehezen sikerült kikapcsolni. Vettem egy mély levegőt és ekkor vettem csak észre, hogy a cicám a mellkasomon szundikál. Gondoltam adok neki még pár percet, de azután fel kell kelnem. Feküdtem tovább és az álmomra gondoltam, próbáltam megőrizni minden részletét, de ahogy egyre éberebb lettem, úgy vesztek el a képek.
A cicám kinyitotta a szemét, felkelt és nyújtózkodott egy hatalmasat, majd mielőtt elment volna értetlen pillantásokat vetni az üres tálkájára, végig sétált a mellkasomon egészen a fejemig, ott elheveredett két mancsát a nyakam köré fonva és megnyalintotta az arcomat. Átöleltem őt, hogy érezze, mennyire szeretem, nem is kellenek szavak.

Címkék: Történetek