A szokásos délutáni sétámra indultam. Nem messze a lakásomtól van egy csodálatos rét, szeretek idejönni, valahogy minden gondomat magam mögött tudom hagyni azon a helyen és teljes békesség tölt el. Céltalanul bóklászom a fák között, a patak partján ülve olvasok egy könyvet vagy csak elheveredem a fűben és bámulom a felhőket. A gondolataim szabadon csapongva szállnak a széllel, ilyenkor születnek a legpazarabb ötleteim, amikből egyébként nincs túl sok.

Ma sétálni volt kedvem, így neki is vágtam az egyik kedvenc részemnek. Itt egészen sűrűn állnak a fák és a kis patakon átkelve egy gyönyörű mezőre érkezem. Ameddig a szem ellát csak a természet tisztasága tekint vissza. Sehol semmi nyoma az embernek, még távvezetékek sem csúfítják el a tájat. Szinte hallja az ember, ahogy hívogatja a táj és csak mennél mennél, amíg össze nem esel. Egyszer kipróbáltam, kíváncsi voltam milyen érzés lehet addig menni a végtelenbe, amíg a lábam már nem bírja, összecsuklom és csak fekszem a fűben. De nem jött össze, rám sötétedett és vissza kellett fordulnom. Hát igen, ennyit a zseniális ötleteimről. De persze azért nem mondtam le erről a tervemről, majd ha szabadságon leszek, akkor korán nekiindulok.

Most viszont semmi különösebb tervem nem volt, csak élvezni a látványt és feltöltődni vele. Hirtelen valami furcsa érzésem támadt. Először nem tudtam mi az, ezért körbe néztem jobb híján és ekkor jöttem rá, hogy a látóterem szélére úszott be valami, ami tegnap még biztos nem volt itt. Nehéz volt kivenni mi az, eléggé messze volt tőlem, így elindultam felé. Ahogy közeledtem, láttam, hogy valamiféle oszlop, amit alacsony kerítés vesz körül. A kíváncsiságom hajtott előre, ezért megszaporáztam lépteimet. A kerítéshez érve végre jobban szemügyre tudtam venni ezt a furcsa alkotást. Úgy tűnt, fából készült, teljesen dísztelen volt, tükör simára csiszolva. Elég nagy területet lekerítettek neki, nem túl jó a szemmértékem, de szerintem legalább 20 méter hosszú volt a kerítés, minden oldalról, viszont nem magasabb fél méternél, így könnyen át lehetett lépni rajta. Érdekes, hogy az oszloppal ellentétben a kerítés szépen díszített alkotás volt. Jó, ez talán nem annyira érdekes mégsem, de engem megragadott ez a kontraszt.

Körbenéztem és azon töprengtem, hogyan került ez ide és egyáltalán miért? Kinek a műve lehet? Közelebb kéne menni... Úgy döntöttem, hogy először inkább csak a kerítésen kívülről körbejárom. Jó néhány percbe beletelt, mire körbeértem, meresztettem a szemem, hátha észreveszek valamit, ami nyomra vezethet, de nem láttam semmi különöset. Mikor körbeértem akkor tűnt csak fel, hogy mintha valami kis tábla lenne az oszlop aljánál. Hát akkor ez el is dőlt, oda kell mennem, megnézni mi az pontosan. Valamiféle megmagyarázhatatlan nyugtalanság lett úrrá rajtam, de azért csak átléptem a kerítésen.

A gyomrom görcsbe szorult, a mellkasomat mintha satuba szorították volna. Összeestem, alig bírtam mozogni. Borzalmas rettegés lett úrrá rajtam, életemben nem éreztem ehhez foghatót, mintha valami ott állna felettem és szét akarna tépni. Teljesen eluralkodott rajtam a pánik, a kerítéshez lapulva feküdtem a földön és ziháltam a fűben. A Gonosz! Ez a Gonosz, érzem a csontjaimban a jeges kegyetlenségét! Nincs menekvés, ott van mindenütt, a földben, a fűben, a levegőben, átjárja az egész testem és felfal, hogy aztán kiokádjon.

Valahogy sikerült összeszednem magam és felkelni, de minden porcikám reszketett, ömlött rólam a hideg veríték, legszívesebben elfutottam volna, de mintha minden életet kiszívnának belőlem, semmi erőm nem maradt. Ekkor észrevettem az oszlopot és elindultam felé. De nem bírtam menni sem már, végül négykézláb csúszva kecmeregtem oda. A rettegés mintha nem is eluralkodott volna rajtam, hanem én magam lennék a tömény félelem, a gyomor mélyéről érkező, színtiszta félelem.

Ott volt a tábla az oszlop alján, rajta három szó, amit az ember rossz viccnek gondolna csupán, ha nem lehetne tisztán érezni a Gonosz jelenlétét, azt a mérhetetlen, fizikai fájdalmat okozó pánikot, amivel csak a Sötétség tud elborítani. Az a három szó örökre beleégett az agyamba.

A Sátán sírja